A portugál sajtóban újabb információk jelentek meg Kerkez Milos régóta húzódó klubváltásával kapcsolatban. A Record úgy tudja, hogy ha a Benfica nem áttörést elérni a magyar balhátvéd csapatával, az AZ Alkmaarral a megegyezésről, a PL-ben szereplő Bournemouth beelőzheti őket.
A korábbi híresztelések szerint a hollandok hajlandóak engedni a korábban megállapított, 20 millió eurós eladási árából abban az esetben, ha Kerkez jövőbeli eladási árának 15 százaléka őket illetni meg.
Ennek ellenére a felek hiába állnak közel a megállapodáshoz, az elmúlt időszakban nem történt előrelépés az ügyben, így képbe kerülhet az érdeklődő angol klub.
A magyar válogatott 19 éves balhátvédje tavaly januárban került a holland együtteshez, azóta Kerkez állandó játéklehetőséget követelt magának és stabil, energikus teljesítményére számtalan európai csapat felfigyelt. A fiatal bekk az AZ színeiben 55 tétmérkőzésen öt gólt szerzett és kilenc gólpasszt adott.
A hírek szerint a júniusi Eb-selejtezők után gyorsulhatnak fel igazán a tárgyalások, és hamarosan az is eldőlhet, hogy a fiatal hátvéd melyik csapatban fog játszani a következő idénytől.
