Frissen feljutott csapat szerződtetné a Fehérvár mellőzött ukrán válogatott védőjét, Artem Sabanovot.
A csakfoci.hu számolt be – az ukrán sportarena.com értesülései nyomán – arról, hogy visszatérhet hazájába a Fehérvár kétszeres ukrán válogatott játékosa, Artem Sabanov.
A 31 éves védőre tél óta nem számítanak a székesfehérvári csapat első kereténél, most az ukrán élvonalba frissen feljutott Polissya Zhytomyr szerződtetné.
A játékosnak 2024 nyaráig szól a szerződése Fehérváron, de mivel az előző szezonban mindössze öt bajnokin kapott lehetőséget, és tavasszal csak az NB III-ban léphetett pályára, aligha gördítenek akadályt a távozása elé.
Sabanov 2022 februárjában érkezett a Vidihez a Dinamo Kijevtől, előtte többek között a Legia Varsóban is játszott.
Májusban egy másik korábbi ukrán válogatott, Jevgenyij Makarenko hagyta el a klubot, amely a tizedik helyen zárta a legutóbbi szezont. Mint megírtuk, a 27-szeres magyar válogatott Loïc Nego is bejelentette a távozását, de a német Marcel Heister sem hosszabbítja meg a szerződését Székesfehérváron.
