Az Újpest FC közös megegyezéssel szerződést bontott Giuseppe Borellóval - adta hírül a lila-fehérek hivatalos honlapja.
A 24 esztendős olasz támadó tavaly nyáron érkezett a IV. kerületbe, ám nem váltotta meg a világot, 12 tétmeccsen mindössze két gólpasszig jutott, gólt nem lőtt.
Pedig erre minden esélye megvolt tavaly októberben, amikor büntetőt végezhetett el a Kecskemét elleni hazai bajnokin, ám ő a háló helyett a vendég kapust, Varga Bencét lőtte úgy fejbe, hogy hordágyon kellett levinni a pályáról, s kórházi kezelésre is szorult a hálóőr.
Egy héttel ezelőtt egy másik újpesti támadó távozása után tettük fel a kérdést, hogy vajon ki fog gólt lőni az új szezonban a Szusza Ferenc Stadionban, nos azóta nemhogy több, de a mai bejelentés után még kevesebb csatár maradt Nebojsa Vignjevics keretében.
Némi reményre azonban okot adhat a szurkolóknak, hogy az eddigi négy felkészülési mérkőzésén azért tízszer csak betaláltak a lilák, igaz, nem épp veretes ellenfelekkel szemben.
