A Puskás Akadémia csángóföldi születésű játékosa, a még mindig csak 21 éves Corbu Marius mégis a magyar válogatottat választhatja, miután nagy meglepetésre kimaradt a román U21-es válogatott Eb-keretéből.
E döntés Corbu mellett a román sajtót is váratlanul érte, ugyanis a fiatal középpályás alapembere volt a korosztályos válogatott mellett a felcsúti alakulatnak is, amelynek színeiben 30 mérkőzésen hat góllal, illetve két gólpasszal zárta az idényt. Az Emil Sandoi román szövetségi edző által tett kijelentés, miszerint kevés középső középpályás áll a rendelkezésére, még érdekesebbé teszi az épp ezen a poszton bevethető Corbu kimaradását.
„Fogalmam sincs, számomra is egy nagyon fura dolog, nem is tudom mit mondjak. Nem keresett meg senki, csak annyit üzentek, hogy a nevem nincs rajta a listán” – kommentálta a hírt az érintett labdarúgó.
Ahhoz viszont, hogy a fiatal középpályás a magyar nemzeti csapatot választhassa, még további közel két és fél évet hazai klubcsapatban kell töltenie a FIFA jelenleg is érvényben lévő honosítási szabályzatai miatt.
A már Marco Rossi segítői által is megkörnyékezett Corbu korábban úgy nyilatkozott, hogy szívesen lenne magyar válogatott, de a szabályok miatt ez még akkor sem volt és még most sem lehetséges, így „kényszerűségből” Romániát választotta.
A román válogatott a még jelenleg is zajló Európa-bajnokságon két meccsen két vereségnél jár, így a továbbjutásban már nem is reménykedhetnek keleti szomszédaink az egyaránt 6-6 pontos Spanyolország és Ukrajna mögött.
