Sajtóhír: Négy játékost vinne a Bp. Honvédból a Fehérvár!
A Sportal.hu információi szerint négy játékost is elhozna a Bp. Honvéd együttesétől a MOL Fehérvár.
A lap szerint az egyikük az a Szappanos Péter, aki már a télen is közel járt ahhoz, hogy a piros-kékeket válassza, hivatalos ajánlatot is kapott Székesfehérvárról, de a két klub végül nem tudott megegyezni egymással, sőt, az eset miatt a kispestiek két hónapra kitették az első csapat keretéből a kapust, mondván, a megkeresés befolyásolta a teljesítményét.
Szappanoson kívül Kerezsi Zalánt, Kocsis Dominikot és Eördögh Andrást is szeretné leigazolni a MOL Fehérvár.
Sőt, romániából származó lapértesülések szerint kinézték maguknak az FC Hermannstadt 24 esztendős támadóját, Daniel Paraschivot.
A gsp.ro azt írja, 800 ezer eurót fizetnének a román válogatott labdarúgóért, akinek három évre szóló szerződést és havi 15 ezer eurós fizetést ajánlottak.
