A magyar válogatott múlt vasárnapi, Csehország elleni (1-1) felkészülési mérkőzésén debütált a címeres mezben a Kecskemét középpályás, Horváth Krisztofer.
Következő mérkőzés
A gyorplusz.hu hívta fel rá a figyelmet, hogy a most 21 éves középpályás gyermekkorában, mindössze 13 évesen nyirokmirigyrákkal küzdött. Az azóta válogatott labdarúgóvá váló játékos négy hónapon keresztül kapott orvosi kezelést.
Ennek, illetve az élni akarásának köszönhetően sikerült leküzdenie a betegségét, s visszatérhetett a futballpályára.
Négy évvel azután, hogy a súlyos betegséggel diagnosztizálták, Olaszországba szerződött, előbb a SPAL, majd pedig egy esztendőre rá a Torino játékosa lett. Utóbbi klubnál nem számítottak rá, kölcsönadták őt, s január óta már a Kecskemét együttesét erősíti. Az elmúlt idényben bajnoki ezüstérmes, a mostani szezonban szintén remekül teljesítő Kecskemétben Horváth Krisztofer is szárnyal. A focista felkeltette Marco Rossi szövetségi kapitány figyelmét, s az olasz mester bizalmat szavazott a tehetséges játékosnak.
„Amikor szóltak, hogy beállok, nagyon jó érzések voltak bennem. Pályára kerülni pedig felemelő érzés volt ennyi ember előtt, ilyen fantasztikus szurkolók előtt, ezekkel a csapattársakkal. Nagyon jó érzés volt."
A példája mindenkinek erőt adhat, aki hozzá hasonló problémával küzd az életében. A focista esete azt mutatja, hogy a legnehezebb helyzetekben sem szabad feladni.
