Miután a múlt hónap végeztével a névadó MOL távozott a Fehérvár labdarúgó-csapatától, a klub jelentős költségcsökkentésbe kezdett és az eddiginél gazdaságosabb keretek közt tervezik a csapat működtetését.
A csakfoci.hu információi szerint a MOL kilépésével drasztikusan csökkent a klub költségvetése. Hozzávetőlegesen az eddiginél 70 százalékkal kevesebb összegből tud majd gazdálkodni a Vidi az új szezonban. A mintegy 3 milliárd forintos új büdzsé azonban még így sem tekinthető alacsonynak NB I-es szinten, hiszen ezzel még mindig megcélozható akár a dobogó is, de tény, hogy a klub korábbi lehetőségeihez képest ez jelentős visszaesés.
Természetesen mindez érinti a játékoskerete összetételét is. A korábbi meghatározó szereplők közül Loic Nego, Marcel Heister és Stopira már elköszönt a csapattól és várható még további játékosok távozása, főleg azok közül, akik kiemelt bérezéssel rendelkeznek.
A forrás szerint a Fehérvár bevezetett egy 15 ezer eurós fizetési plafont, amibe bele szeretnének férni a következő szezonban.
A csapat piacképesebb játékosai közül nem kizárt, hogy például Kenan Kodro, Schön Szabolcs vagy Dárdai Palkó új csapathoz kerülhet, ráadásul értük jó eséllyel mutatkozhat is érdeklődés.
Az átigazolási piacon is érte már hátrány a változások miatt a Vidit, hiszen a szerényebb anyagi lehetőségek miatt egy-egy kiszemelt nem őket, hanem más magyar csapatot választott.
