Holman Dávid mégsem lesz az Újpest játékosa – értesült a Sportal.
Mint megírtuk, a lila-fehérek szerették volna megerősíteni a középpályájukat, ezért felvették a kapcsolatot a Slovan Bratislavától biztosan távozó magyar középpályással.
A 30 esztendős, ötszörös magyar válogatott futballista hat év alatt öt bajnoki címet nyert a Slovannal, az utóbbi időben azonban súlyos térdsérülések hátráltatták, a 2022/2023-as idényben mindössze négy meccsen lépett pályára a bajnokságban, legutóbb március 12-én kapott lehetőséget a Zilina elleni bajnokin.
A Sportal információi szerint szerda estére biztossá vált, hogy Holman Dávid nem az Újpestben folytatja a pályafutását. A lap úgy tudja, a felek valóban tárgyaltak egymással, és volt olyan pont, amikor úgy tűnt, már csak órák kérdése, hogy egymás tenyerébe csapjanak. Végül azonban nem írtak alá szerződést, és már nem is fognak.
Egyelőre nem tudni, hogy a korábban a Ferencvárosban is megfordult középpályás hol folytatja a pályafutását, de az biztos, hogy nem a lila-fehéreknél.
