Külföldre tart az NB I-es csapat gólfelelőse
A Nemzeti Sport török forrásokra hivatkozva számolt be róla, hogy a török élvonalbeli Gaziantep gárdája tárgyalásokat kezdeményezett a Zalaegerszeg támadója, Eduvie Ikoba megszerzéséről.
A 25 éves amerikai-nigériai támadó az NB I előző szezonjában 28 mérkőzésen tíz gólig jutott. Ikoba januárban 2025-ig meghosszabbította a szerződését a csapattal.
A nyári átigazolási időszak korábbi szakaszában a dél-koreai Szuvon Bluewings és az egyiptomi Al-Ahli egyaránt érdeklődött iránta, azonban a ZTE a nemzetközi kupaszereplés miatt sem akart túladni egyik legjobbján - azóta azonban kiestek az Ekl-selejtezőben.
Ikobát a közelmúltban fegyelmi okokból az NB III-as tartalékcsapat edzéseire száműzték.
Az NS úgy tudja, a török klubtól nem érkezett ajánlat a ZTE-hez, ugyanakkor több klub is élénken érdeklődik a csatár iránt, így nem zárható ki, hogy még a nyáron érkezik érte olyan ajánlat, amit el is fogadnak a zalaiak.
Amennyiben Ikoba Törökországba szerződne, úgy ezen a nyáron a második ZTE-játékos lenne, aki a Süper Ligbe szerződik, ugyanis múlt héten a szintén török Rizespor szerződtette a zalaiak védőjét, Mocsi Attilát.
