Kalmár Zsolt hazatért Magyarországra – HIVATALOS!

Kalmár Zsolt
Fehérvár FC Hivatalos Oldala
Kalmár Zsolt a Fehérvár FC csapatában folytatja pályafutását.

Fogadj 20-szoros szorzóval Szoboszlai Dominik kaput eltaláló lövéseinek számára a Chelsea-Liverpool Premier League találkozón, és szerezd meg a 20 ezer forintos bónuszt is! (x)

A 32-szeres válogatott középpályás, aki meghatározó játékosa volt a Dunaszerdahelyi AC együttesének, kettő plusz egy évre szóló szerződést írt alá - székesfehérvári klub honlapjának pénteki közlése szerint. Kalmár 2017-ben került a DAC-hoz - először még kölcsönben -, amelynek színeiben 148 tétmérkőzésen szerepelt, 47 gólt szerzett és 29 gólpasszt adott.

A cikk lejjebb folytatódik

A pályán és a pályán kívül is fontos tagja volt a felvidéki gárdának, az elmúlt idényekben ő viselhette a csapatkapitányi karszalagot is, az új szezonban viszont kevés játéklehetőséget kapott. Korábban játszott a Győri ETO, az RB Leipzig, az FSV Frankfurt és a Bröndby csapatában. Juhász Roland sportigazgató a Fehérvár honlapján úgy fogalmazott, hogy a magyar labdarúgást követőknek nem kell bemutatnia Kalmárt, aki évek óta meghatározó tagja a válogatott keretének is.

A Debrecen-ZTE bajnokin a hazai győzelem 2.15, a döntetlen 3.30, a vendég siker 3.60-szoros szorzóval fogadható. (x)

"Játéktudását a DAC elleni nyári felkészülési mérkőzésen testközelből is láthattuk, igazi vezéregyéniségként fogta össze társait, nem véletlenül volt évek óta ő a csapatkapitány a dunaszerdahelyieknél. A legjobb korban van, jelentős nemzetközi tapasztalattal rendelkezik, jó példaképként szolgálhat a keret fiatalabb tagjai számára(...) Biztos vagyok benne, hogy az első perctől kezdve nagy erőssége lesz újjáépülő csapatunknak"

- hangsúlyozta.

"Juhász Rolanddal többször egyeztettünk, pozitív jövőképet vázolt fel számomra, így hat év után a távozás mellett döntöttem" - idézte a fehervarfc.hu a 28 éves Kalmárt. A középpályás úgy véli, a szlováknál erősebb bajnokságban folytathatja pályafutását. "Természetesen a válogatottat is figyelembe vettem, amikor a váltás mellett döntöttem, szeretnék továbbra is tagja maradni a keretnek, mert ott is komoly célokért küzdhetünk majd a közeljövőben"

- tette hozzá.

Forrás: MTI

Unibet

Bezárás