Fabinho: "Ismerjük Szoboszlait, tudjuk milyen jó!"
Angliából származó sajtóinformációk szerint Szoboszlai Dominik kedden állhat edzésbe új csapatánál, a Liverpoolnál.
A Vörösök brazil középpályása, Fabinho a klub hivatalos honlapjának elmondta, alig várja, hogy együtt játsszon a magyar válogatott csapatkapitányával.
„Három középpályást veszítettünk el a nyáron, akik nagyon fontosak voltak a számunkra az elmúlt öt-hat évben. Jó, hogy érkezik néhány jó játékos erre a posztra, mert szükségünk lesz rájuk. A taktikánk és a játékunk intenzitása miatt ráadásul nem csak három-négy, hanem hat középpályásra is szükség van a keretben. Egyszóval igen, jó, hogy ez a két játékos már velünk van. Játszottunk már ellenük, szóval tudjuk, milyen jók. Jó, hogy a csapatunkban vannak" - nyilatkozta a 29 esztendős labdarúgó, aki Roberto Firmino személyében egy jó barátjától is el kellett köszönjön.
„Néha elveszítünk egy-két nagyon jó barátot. Bobby esetében is ez a helyzet, minden jót kívánok neki és családjának. De nekünk most azokra a játékosokra kell koncentrálnunk, akik itt vannak. Mac Allister és Szoboszlai már itt vannak, bár még nem találkoztam velük, hiszen a szabadságukat töltik. Segítünk nekik az alkalmazkodásban, és reméljük, hogy a lehető leggyorsabban készen állnak, és elsajátítják a csapat koncepcióját" - tette hozzá Fabinho.
