Emelkedik a magyar játékvezetés színvonala a volt nemzetközi bíró szerint

Árbitro VAR MLS
Getty
Példátlanul kevés volt a súlyos hiba az NBI előző idényében.

Fogadj 20-szoros szorzóval a Ferencváros–Klaksvík BL-visszavágóra, és szerezd meg a 20 ezer forintos bónuszt is! (x)

Hanacsek Attila, a Magyar Labdarúgó Szövetség játékvezető bizottságának elnöke szerint emelkedik a magyar játékvezetés színvonala, egyúttal a videobírónak (VAR) köszönhetően jelentősen csökkent a súlyos hibák száma az OTP Bank Ligában.

A cikk lejjebb folytatódik

A Ferencváros-Klaksvík BL-selejtezőn a hazai győzelem 1.19, a döntetlen 6.50, a vendégek sikere 15.00-szörös szorzóval fogadható. (x)

„Az ellenőri jelentések azt mutatják, hogy egyértelműen és vitathatatlanul fejlődik a magyar játékvezetés színvonala. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy három bíró kapott Európa-bajnoki selejtezőmérkőzést” – mondta az M1 aktuális csatornának adott interjúban Hanacsek, aki megemlítette azt is, hogy mind a hat nemzetközi minősítésű bíró feladatot kapott az európai kupasorozatok selejtezőiben.

Az MTI szemléje szerint a sportvezető arról számolt be, hogy az élvonal előző idényében mindössze 17 olyan súlyos hiba történt, amely „a mérkőzés eredményére közvetlen hatással bírhat”, ezt szerinte a VAR nélkül nem tudták volna elérni. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, „ez olyan alacsony szám, ami soha nem fordult elő”.

Hanacsek kifejtette, hogy a VAR nélkül még hatvan ilyen hiba volt, azaz a technológia bevezetésével hetvenszázalékos csökkenést sikerült elérni, ami nagyon figyelemre méltó eredmény. Hozzátette, nemcsak a hibák száma, hanem a VAR alkalmazásának második évében a beavatkozások száma is harminc százalékkal csökkent, azaz javultak a pályán hozott döntések is. Ugyancsak javulásról számolt be a hosszú ellenőrzéseknél, amelyek száma 43 százalékkal csökkent az első VAR-os idényhez képest.

A korábbi nemzetközi bíró hangsúlyozta, a fejlődés ellenére most sem teljesen elégedett.

Unibet

Bezárás