Hosszas gólcsend után, a lila-fehéreknek végül a 88. percben sikerült feltörniük a mezőkövesdi védelmet: egy bal oldali akció végén Ganea középre gurítását követően a hozzá hasonlóan csereként beállt Simon 11 méterről, középről a jobb felső sarokba lőtt. A slusszpoén azonban a vendégeké volt, mivel a ráadásban Nikolic aláfutott egy távoli, bal oldali beadásnak, az arra járó Lehoczky pedig néhány lépésről az üres kapuba fejelt. A hazaiak kapusa, egyben csapatkapitánya a lefújás után egyből a hazai közönséghez ment, és kezét feltéve kért elnézést hibájáért, ami két pontjába került együttesének.
Következő mérkőzések
Nebojsa Vignjevics, az Újpest vezetőedzője érthetően nem volt túlságosan boldog a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón, hiszen csapata egy 92. percben bekapott góllal bukta el a három pontot hazai pályán:
„Boldog semmiképp sem lehetek... A második félidőben úgy-ahogy rendben volt a játékunk, de az első játékrész nagyon nem sikerült. Lassan támadtunk, túl sok volt a labdaérintés, vártunk a gólra, de nem tettünk érte igazán sokat. A statisztikák szerint rengeteg lövési kísérletünk volt, az ellenfélnek pedig csak kettő. Az ilyen meccsek döntenek arról, hogy képes vagy-e a tabella elején megragadni. Nyilvánvalóan óriási csalódás, hogy végül be kellett érni a döntetlennel. Nagyon könnyű helyzetben lennénk, ha ezen a mérkőzésen a kapusunkat kivéve mindenki hibátlan teljesítményt nyújtott volna – könnyű most rá mutogatni, de sajnos a mezőnyjátékosok is rengeteget hibáztak."
A vendégek vezetőedzője, Kuttor Attila kollégájával ellentétben sokkal pozitívabban értékelte a látottakat:
„Kulcsfontosságú volt, hogy a jelenlegi helyzetünkben valahogy fordítsunk a rossz tendencián, azaz a két vereséget követően mindenképpen pontot akartunk szerezni. Erre volt tervünk is, amely nyilván nem az önfeledt, gyönyörű futballról szólt. A döntetlen benne volt a mérkőzésben. Azt én is láttam, hogy sok esélyünk nincs arra, hogy mind a három pontot megszerezzük. Demoralizáló lett volna, ha a hajrában kapott góllal elveszítjük a meccset. Szerencsére tudtunk válaszolni – hosszú évek tapasztalata alapján mondhatom, hogy a futball megsegíti azt, aki alázatosan dolgozik, egységes, akaratos, és a küzdőszelleme, a hozzáállása rendben van. Korábban is jellemző volt ránk, hogy igazán nehéz helyzetben összefogunk, illetve hamarosan visszatérnek azok a játékosok, akikre egy ideje nem számíthattunk. S ehhez még hozzáteszem, hogy a bajnokságnak majd csak májusban lesz vége…"
OTP Bank Liga, 3. forduló:
Újpest FC-Mezőkövesd Zsóry FC 1-1 (0-0)
gólszerzők: Simon (88.), illetve Lehoczky (92.)
Forrás: MTI; NSO
