A Ferencváros igazgatója elárulta, miért igazoltak ennyi játékost
A Ferencváros sportigazgatója, Hajnal Tamás a Sportrádiónak adott interjújában a következő szezon céljairól és a felkészülésről is említést tett.
A zöld-fehérek az átigazolási időszak eddig eltelt szakaszában már nyolc új játékos érkezését jelentették be, amelynek okáról Hajnal beszélt:
"A tavaszi óriási sérüléshullám és egy egyfajta mentális kiürülés miatt szükség van egy nagyobb beavatkozásra ilyen téren. Ez kockázatot is jelent, de a konkurenciaharc újbóli kialakítása, az új játékbeli és mentális minőség idehozatala szintén fontos."
A sportigazgató elképzelhetőnek tartja, hogy a csapat műfüves pályán is készüljön idehaza a feröeri találkozóra, mivel a KÍ vendégeként majd olyan felületen kell játszania az FTC-nek.
„Edzettünk korábban a telki műfüves pályán a Young Boys elleni meccsünket megelőzően is, most is van terv arra, hogy a feröerihez hasonló pályát keresünk. De erről majd Sztanyiszlav Csercseszov dönt” – árulta el Hajnal Tamás, aki kitért arra is, hogy az előző évek gyakorlatával ellentétben miért változik nagyot a Fradi kerete a nyári átigazolási időszakban.
A Ferencváros legutóbbi felkészülésén mérkőzésén 2-1-es vereséget szenvedett az osztrák bajnok Red Bull Salzburgtól.
