A Bp. Honvéd a mai napon bejelentette, hogy szerződést hosszabbítottak Ivan Lovriccsal és Tomás Tujvellel.
A Splitben született Lovric 2011 telén érkezett Kispestre és egy esztendőnyi kecskeméti kitérőt leszámítva több mint egy évtizede erősíti a Honvédot, bajnok és kupagyőztes volt piros-feketében, 270 NB I-es találkozón lépett pályára, melyeken 13 gólt jegyzett - foglalja össze a hátvéd karrierjét a honvedfc.hu.
„A fentiek tükrében nem volt nehéz a döntés, hogy újabb szezonra maradjak a Honvédnál. Mindegy, hogy öt-tíz percet játszom vagy végig pályán vagyok, csak az számít, hogy segítsek a klubnak. Nem tagadom, sokként éltem meg a kiesést, rendkívül rossz érzés volt a búcsú, sajnos az elmúlt időszak nem alakult jól a számunkra, nehéz hónapok, szezonok vannak mögöttünk és végül nem sikerült megmenekülnünk. Így most ez egy új helyzet, egy új Honvéd, viszont számomra egyértelmű, hogy a Honvéd nem NB II-es csapat, nekünk az első osztályban van a helyünk, amiért keményen kell dolgozunk" - nyilatkozta a 37 esztendős játékos az aláírást követően.
Tujvel 2019. augusztus 29-én írt alá Kispestre, azóta 84 mérkőzésen védte a piros-feketék kapuját.
„Sok mindent megtapasztalhattam az itt eltöltött szűk négy év alatt, óriási sikereket és leírhatatlanul tragikus pillanatokat is. Ettől függetlenül úgy érzem, hogy bár megemészteni a kiesést nem lehet, de kötelességünk előre tekinteni és arra koncentrálni, hogy visszajuttassuk a Honvédot oda, ahova való, az első osztályba. A korral nem lehet mit kezdeni, sokan gondolhatják, hogy öreg vagyok, de ezzel csak egy dolgot tudok kezdeni, jó teljesítményt kell nyújtanom. Amíg érzem magamban az erőt és a motivációt, addig folytatom és segítem a csapatot. Jól érzem magam, fitt vagyok, rövidtávon a egyetlen célom pedig az, hogy az előszezonban a lehető legjobb benyomást tegyem a szakmai stábra" - mondta a 39 éves hálóőr.
Kun Gergely, a Bp. Honvéd ügyvezetője hozzátette, a sok fiatal, tehetséges játékos mellé elengedhetetlen a rutin és a Honvéd-szív az öltözőben, és hosszú távon számítanak a két futballistára.
